De igazán gyengéden
próbáltam megfogni a kezét. Nagyon puha
bőre volt. Szemével letekintett a markomra, majd a szemembe nézett,
jelezvén, hogy engedjem el. Lassan eleresztettem
- Csak maszatos a szád Mandy.
– Mutattam az ajkára. Megkönnyebbült, hogy nem akarom bántani, még halványan el
is mosolyodott. Felvett az asztalról egy szalvétát és gyorsan letörölte a
mártást. Összegyűrve ledobta a tálcára, aztán elsietett. Én pedig önkénytelenül
utána szóltam felvidult hangommal.
- Meg sem köszönöd? - Ő
Hátra vetett rám egy pillantást, majd biccentett egyet a fejével.
De én még mindig nem fejeztem be a
beszélgetést.
- Amúgy tudom, hogy tetszik.
- Természetesen erre már meg sem fordult, csak kiment az ebédlőből, de hallotta.
Késődélután újra felhívtam,
minden eddigi sikertelen próbálkozásom ellenére nem adtam fel. Fel is vette a
telefont, sőt még beszélgetett is velem. Illetve csak beszélt hozzám és én csak
szótlanul hallgattam. Természetéből adódóan azzal kezdt,e hogy. : „Sosem
adod fel, mert minden magadénak akarsz.. Hallani akarod a hangom, vagy, hogy
könyörgöm, hogy szállj le rólam? .. Hát az várhatod! Inkább elmesélem mi történt
mikor nem voltál a nyakamban.” S ezzel kezdve, csak beszélt és beszélt, ezt
pedig unottan hallgathattam. Direkt, hogy az őrületbe kergessen hangosan mesélte
a napja azon részét, amit nem tudhatok. Később már minden programját kívülről
tudtam, de mindig csak hallgattam. Kettesben sem találkoztunk, és természetesen
mások előtt sem. És ő került engem, nem hogy örült volna, hogy foglalkozik vele
valaki. Ráadásul olyas valaki, mint én. Valóban nem értettem akkoriban, hogy mikor
már egyre mélységesebben beszélt nekem magáról. Akkor is személyesen méterekről
került, és az ebédnél sem beszélt hozzám. Pár
hét így telt el és nekem tetszett, kellemes hangja volt. A haverjaim persze
mindig nyaggattak, hogy mikor jön már a csattanó, a kis játékomban. Egyrészt
válaszolni sem tudtam volna, mert kiszámíthatatlan, másrészt hazudtam is nekik
inkább. Hitegettem őket, hogy ki van dolgozva a tervem részletesen. Közben
pedig csak egyszerűen tetszett az állapot, úgy vélem így visszagondolva. Sőt
valójában tudom, és már ők is tudják.. Mandy mindent érzéketlenül mondott
el nekem a telefon túl oldalán, ez a valódi törékenységéről árulkodott. Arról,
hogy milyen erős és milyen edzett személyisége van. Az ő lelki korlátaihoz
képest, a páncélajtó kartonpapír. Kis idő elteltével apának is feltűnt a
változás, hiszen a péntek estéket az ágyamban telefonálva töltöttem, nem pedig
a barátaimmal. Többször szóvá is tette, a barátnő gondolatának reményét. Mert
nagyon ritkán látott együtt valakivel, mutathattam be neki valakit. Pedig
tisztában volt azzal, hogy helyes vagyok és úgy gondolta jó srác. Tévedett.
Nem tehettem meg, hogy bárkivel együtt legyek. Azt, hogy hosszú távú
kapcsolatom legyen vagy azt, hogy szeretetből tegyek dolgokat. Egyszerűen
ezekben meggátolt a környezetem. Belül összetörhettem, retteghettem. Meg is tettem, de amint észreveszik,
mindenek vége szakad. Akitől félnek, az nem félhet semmitől, nem szabad, mert kijátsszák
ellene. Bárki, mindenki, a barátok, mert igazából csak közeli, hízelgő
ellenségek. Ebben a hierarchiában nincs bizalom, nincs együtt érzés, nincs
megértés, csak tisztelgés a látszólag erősebb felé. Jó hallgatóságnak
gondoltam magam, közben azon járt az eszem, hogy meg kell felelnem az
elvárásoknak, az el nem hangzott ígéreteknek. Az életemnek. Ezzel pedig földbe
tipornom a lányt. Annak tudatában mivel él együtt, akár mennyire is érzéketlen
voltam nem ment. Az elvárások, és a szunnyadó együttérzésem, mit soha senki
felé nem mutattam. Kialakítottak két személyiséget nálam. A srácok felé, az
iskola felé meg maradtam Clayton Wayland. Még Mandynek valami más, valaki más, aki
nem is én vagyok. Legalább is azt hittem.
Estéről estére egyre jobban kedvelt, egyre több érzelmet vettem észre a
beszédében. És ez tetszett, sőt én is
kedveltem őt. Nem állt ott előttem, de mindig elképzeltem, sőt egy idő után
akartam, hogy ott legyen. Bár minden
erőmmel küzdöttem a helyemért, ez az új Clay amennyire gyenge volt, olyan erős
is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése