A rettegő 7#

Még én magam is megijedtem, mi lesz ennek a vége. Amikor beszélgettünk ő sosem kérdezett vissza, érdekel-e igazán, vagy, hogy megjegyzek-e bármit is. Néha még én is elméláztam azon, mért nem kíváncsi, de végül is örültem, mert ha nem ismer, akkor nem tud bántani. Ám egyszer mégis szegezett felém egy kérdést .

- Mért csinálod ezt? – Teljesen normálisan, érzelemmentesen hangzott. 

Minden akkori gondolat felkavarodott bennem, az érzéseimmel együtt, melyek eddig elnyomásban voltak. A két énem egyszerre felszínre tört a kérdés hallatán, azonban nem fértek meg egymás mellett. Rian-ék minden nap kérdeztek, folyton folyvást zaklattak. Én pedig sosem árultam el semmit, mindig azt mondtam, hogy még elutasít és ők elhitték. Hiszen a néma együtt ebédelésünkön kívül sosem láttak minket együtt. Akár mennyire égetett engem a hatalomvágy, az, hogy valakit ismét tönkre tegyek. Bármennyire szilárdítani akartam a fátyolt a gyengeségem felett, képtelen voltam. Kezdtem magaménak érezni problémáit, vágyni rá, hogy halljam a hangját, hogy kimondja a nevem. De ez a kérdés, minden felborított bennem, nem tudtam elkülöníteni a szerepet a valódi énemtől. Nem tudtam melyik az igazi énem. A fogalmak megtestesültek, életre kelt bennem minden akkori érzelem. A pulzusom felgyorsult, az arcomból kiszaladt a vér, a telefont pedig egy szó nélkül lenyomtam. Hiszen, ha magamnak teszem fel a kérdést, akkor is megválaszolatlan maradna vagy hazudnék. Magamnak. Így pedig, hogy ő kérdezte még jobban felzaklatott, mert várt a válaszomra, és én nem tudtam mi a válasz. Elhajítottam a telefonom a paplanba, a fejemhez emeltem a kezeim, és dörzsölni kezdtem vele az arcom. Éreztem ahogyan egyre hűvösebb, egyre fehérebb lesz, míg végül a hasamhoz kaptam és kirohantam a mosdóba. Eszméletlen kellemetlen érzés volt, minden addig fogyasztott táplálékot, mind a hazugságot lökte ki a szervezetem a gyomromból. Minden feszült ellenkezésem ellenére, hánytam tele a wc-t. És nem undorodtam annyira a látványtól, mint magamtól.  Annyira keserű érzés volt, ami szándék eddig vezérelt, mind kiömlött belőlem. Apa is hallotta, úgy vélte vírus és egy pénteket kihagyhatok az iskolából. A hiányzásom senkit sem érdekelt, én megtehetem. Egyetlen ember hívott fel, és érdeklődött a hogylétem felől, az pedig Mandy volt. Ezen felbátorodva, pedig elhívtam egy találkozóra, végre ne csak telefonon beszélgessünk. Persze először megrökönyödött, és nem tartotta jó ötletnek, de végül beleegyezett. Újabb fordulat volt a kapcsolatunkban. Attól a péntek estétől fogva rengetegszer találkoztunk, még mindig a többiek tudta nélkül. Mindig megjegyezte, hogy vele másképp viselkedem kettesben, mint bárki mással. Mindig mondogattam neki, hogy ez azért van, mert érdekesnek találtam, bátornak és erősnek. És ez igaz is volt, nála erősebb lánnyal addig még találkoztam. Személyesen már nem csak hallgattam meséltem is, többet és többet kérdezet. Rengetegszer mosolygott, a késői hűvös sétákon a karomba kapaszkodott és mindig egyre közelebb bújt. Jobb barátot az ember keresve sem talált magának, mint amilyen nekem Mandy volt. Kevés idő elteltével, eljártunk úszni, mert nagyon imádta, én pedig imádtam, ahogyan kettészeli a medencét. Mindig boldog volt, és kíváncsi, ezért is kezdtem tanítani lacrossozni, bár eléggé nem ment neki, a fegyverekért jobban rajongott. Nagy álma volt, hogy egy mesterlövész legyen, mint az apja, az anyukájáról keveset mesélt. Csak annyit, hogy nagyon szereti, szoros a kötelék közöttük, de egyre betegesebb és nem engedik ki a kórházból. Én pedig csak apuról meséltem, és a tökéletes kapcsolatunkról. Ahogyan egyre több dolgot osztottam meg én is vele, őszintén, kitapasztalta mi érint nehezen. Kiismert és én teljesen elfelejtkeztem valódi céljaimról. Minden napom vidámabb volt, főleg ha vele töltöttem, apa is többször szóvá tette akkoriban, hogy milyen pozitív voltam. Az iskolában még mindig csak csendben ettünk, ám pár pillantás és mosoly feltűnt kettőnk között. A srácok még mindig próbáltak faggatni, én meg már nem hazudtam nekik, megmondtam, hogy megváltozott a terv és szálljanak le a témáról. Ezért kicsit Rian elfordult tőlem, a többieket nagyon nem érdekelte. Ahogyan foglalkozni kezdett velem és én pedig vele, már eszem ágában sem volt bántani őt. Elrántott az ahogyan törődött velem, hiszen a szüleimen kívül még senki sem csinált ilyet. Mert nem is vártam el, azt hittem nincs rá szükségem. De tévedtem.